A kastély története

breda 122

Lőkösháza község Békés megyében a román határ mellett, a megye délkeleti részén a gyulai kistérségben található Elek városától 14 km-re.
Lőkösháza pusztáról először 1420 körüli időszakban tesznek említést, ez a rész az akkor még mocsaras, lápos, ingoványos területe volt az Alföldnek.

1725-ben III. Károly király Edelspacher Zsigmondnak adományozta e területet, a puszta ekkoron még szinte teljesen lakatlan és néptelen. A XVIII. század végén a földterület Banhidy család birtokában került, leányuk Banhidy Anna lett kézdy- Vásárhelyi János felesége. 1806. körül a mocsarak lecsapolása után a megmaradt homokdombra épült fel a Vásárhelyi kastély.
A kastély Magyarországon, sőt Közép-Európában egyedülálló palladieszk, négy timpanonos, toszkán oszlopos kastély. A kastélyt kézdy - Vásárhelyi János Arad vármegye alispánja, királyi tanácsos építteti vélhetően anyósa tiszteletére.

A kastély az olaszországi vicenzai Villa la Rotonda utánérzése, klasszicista stílusban épült és immár felújítva áll impozánsan az Őt körül vevő őspark közepén.
A kastélykertben épült fel 1810. körül a Szent Anna kápolna és családi kripta az akkori tulajdonosnak, Vásárhelyi Albertné Brünek Judithnak köszönhetően, s lebontásáig majdnem 120 évig állt a kastély parkjában az öreg tölgyfák két sora között.

regi3
A kastély látképe Zeppelinről - Bréda Viktor fényképe

A kastély története szorosan kapcsolódik a történelemhez, hiszen a közel 200 esztendő alatt az örökösök és tulajdonosok számos és jeles tettel és cselekedettel írták be magukat a térség történelmébe. A kastély a mai nevét utolsó tulajdonosáról gróf Bréda Viktorról kapta, aki 1938-ban halt meg a kastély falai között.

regi4
A Bréda házaspár

A Vásárhelyi - Bréda kastélyt 1948 után államosítják.
A kastély tetőszerkezetének leégése után nagy részben átépítik, falai között laktanyát, magtárat, szárítót, üzemi konyhát, irodát és Tsz központot is működtettek a több évtized alatt.
1965-ben a kertben álló Szent-Anna kápolnát lebontják, a kriptában lévő csontokat egy közös sírban helyezik el a községi temetőben.

A kastély állapota az évek alatt rohamosan romlott, falai az enyészet martalékává váltak. Az idő vasfoga mély nyomokat hagy a falakon és 1980. körül a kastélyt életveszélyessé nyilvánítják.

romos
A kastély épülete felújítás előtt - 2008

Hosszú évekig áll az épület lakatlanul, de 2009-ben az új tulajdonosai önerőből megkezdik a kastély felújítását.
2011-ben indult el a kastély teljes rekonstrukciós felújítása Európai Uniós forrás segítségével, a felújítás 2012. december végére fejeződött be.

DSC 0175
A felújítás

Az újjászületett lőkösházi Vásárhelyi- Bréda kastély mára teljes pompájában büszkén áll az őt körül vevő kertben, és számos érdekességet, attrakciót tartogat az ide látogatók számára.

 

 

 

 

 

 KUPOLA TEREM EGYKORON ÉS MOST......

 

Nyitvatartásunk

A nyitvatartási idő: 2023. május 1 -ig 14.00 - 20.00 óráig.

A kastély 3D fényfestés vetítési időpontjai:

  • 11.02. - 02.15.         -  17.00    órai kezdet     
  • 02.16. - 03.15.         -  18.00    órai kezdet
  • 03.16. - 04.15.         -  19.00    órai kezdet
  • 04.16. - 05.01.         -  20.00    órai kezdet
  • 05.02. - 05.31.         -  20.30    órai kezdet
  • 06.01. - 08.20.         -  21.00    órai kezdet
  • 08.21. - 09.20.         -  20.00    órai kezdet
  • 09.21. - 10.20.         -  19.00    órai kezdet
  • 10.21. - 11.01.         -  18.00    órai kezdet

A vetítés kezdő időpontja a napnyugtához igazodik. Kérjük indulás előtt telefonon érdeklődjenek!

Megértésüket köszönjük!

София plus.google.com/102831918332158008841 EMSIEN-3